Kiss Ulrich Életrajz
Névjegyemen újabban társadalomkutatóként mutatkozom be. Van egy gyűjteményem régi névjegyekből. Voltam én már minden: egyetemista, marketing asszisztens, cégvezető, jezsuita novícius, majd másfél évtizedig egy egyetemi szakkollégium rektora. Kamasz koromban újságíró akartam lenni, Egon Erwin Kish és Richard Katz riportjai voltak a példaképeim. Édesapám azonban meggyőzött, az újságírás link szakma. Így lettem közgazdász. Nem bántam meg, hisz így legalább értek is valamihez. Végül – ez Isten humora – médiaember lettem, tévéműsorok szereplője, interjúalany és végső sorom ez a blog is gyerekkori álmom kései megvalósítása. A tanulság? Soha ne add fel álmaidat! Ui. Most új névjegyet kell nyomtatnom. Ismét egy szakkollégium rektora vagyok, a JRSZ-é (Jezsuita Roma Szakkollégium). Új álmok születnek. Nem számítottam rá 67 évesen. Isten még sok meglepetést tartogat! Önéletrajz Interjúk: Habemus Papam! – Interjú Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel (2013. 03. 1) – Bonum Televízió "Határnyitás 1989" – Interjú Kiss Ulrich jezsuita atyával 2009.
Kiss Ulrich | Jezsuita arcképcsarnok
Márk evangéliuma, amely az Egyház születését mondja el, egy startup vállalkozót is bemutat: Jézus meghirdeti a küldetését, összeállítja csapatát. Az evangélium így kézikönyv is lehet a vállalkozáshoz, mégpedig egy tartós és sikeres vállalkozáshoz. A termék megvásárlásával kapható: 370 pont 5% 3 360 Ft 3 192 Ft Kosárba Törzsvásárlóként: 319 pont 3 999 Ft 3 799 Ft Törzsvásárlóként: 379 pont 3 490 Ft 3 315 Ft Törzsvásárlóként: 331 pont 2 990 Ft 2 840 Ft Törzsvásárlóként: 284 pont 4 980 Ft 4 731 Ft Törzsvásárlóként: 473 pont 2 690 Ft 2 555 Ft Törzsvásárlóként: 255 pont Események H K Sz Cs P V 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 5
- Gyógyszertár ügyelet győr
- Kiss ulrich életrajz song
- Kiss ulrich életrajz girlfriend
- Kiss ulrich életrajz girl
- Üzletek
- Budapest neszebár távolság
- Kiss ulrich életrajz 2017
- Fák jú tanár úr 2 teljes film magyarul videa
A keresztények közül többen megbotránkoztak azon, hogy Jézust egy üzletemberhez hasonlóan nyakkendőben ábrázoltuk, az ateisták pedig azt gondolták, hogy az egyház már megint valami új fogással próbálkozik. A legtöbben azonban nem vették észre, hogy Jézus fején ott van a töviskorona és a lángoló szív is helyet kapott a grafikán. Talán ez a legfontosabb elem: Jézus szíve, ami maga a szeretet. A könyvemnek és a kurzusoknak is az az egyik mondanivalója, hogy a menedzsment fő elve a szeretet. A szakirodalom egyre inkább aposztrofálja a menedzsereket vezetőkként, akik nem csak magukért, hanem legtöbbször a csapatért cselekszenek. Kitűznek egy célt amit mindenki át tud érezni és amit mindenki követni tud. Jézus ugyanezt csinálta csak nagyobban: elkezdte a tizenkettővel és lett belőle egy másfél-milliárd tagot számláló közösség. A vezetés egyben mindig közösség építés. A vállalkozás egy közösség felépítése és fenntartása. Minél jobban tartod fent ezt a közösséget, annál jobban teljesíted a hivatásodat mert vállalkozónak lenni is egy hivatás.
Ha neked erre van tehetséged, akkor nem szabad kibújni alóla, mert kényelmetlen, mert sok a felelősség vagy éppen lenne könnyebb út is. Ez nyilván nem csak örömmel, hanem szenvedéssel is jár: ott van a töviskorona a nyakkendős Jézus fején. A lángoló szív emlékeztet rá, hogy ha a szeretet nem járja át az egész küldetést akkor a magány és a stressz elviselhetetlenné válhat a csúcson, de ha körülvesz téged a szeretet légköre, az folyamatosan éltetni fog. Fontos, hogy a vállalkozó megértse: nem ő a zseni, aki létrehozta az egészet és vannak többiek, akik majd kapnak egy kis zsebpénzt, hanem egymásra vannak utalva. Az a feladata, hogy a maximumot hozza ki az emberekből, akikkel dolgozik. Hogy kihozzák magukból azt, ami bennük rejlik és ezzel megvalósítsák magukat. Nem olyan értelemben, ahogy azt manapság a pszichológusok mondják, hanem a szó hiteles értelmében: hogy a tehetséggel, ami bennük rejlik el tudjanak számolni Isten felé. Egy jó vezető egyben edző is, aki folyamatosan ösztönzi és segíti a neki dolgozókat.
Bemutatkozás: Kiss Ulrich J. S. jezsuita atya Berlinben született, ahol szülei magyar diplomataként éltek. 1956-ban hazatértek, de egy évtized múlva újra Németországban találta magát. Leuvenben közgazdaságtani diplomát szerzett. 1968-ban részt vett a Chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ott kapta papi hivatását, de csak 20 évvel később határozta el magát végleg. Addig menedzserként dolgozott a párizsi kozmetikai iparban. A kanadai noviciátus után Leuvenben filozófiát, Rómában teológiát és kommunikációt tanult. Ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Zsigmond Király Főiskolán tanít, vasárnap pedig a pesti Jézus Szíve templomban prédikál. Kapcsolodó események: TEDxDanubia 2010
Könyvek, amelyek segítenek megtölteni hétköznapjainkat, míg eljutunk az Ünnepig
Miután a katolikus egyház egyre jobban hallatja szavát a kormány kvótakampányával kapcsolatosan, egy kalandos életű jezsuita atyával beszélgettünk. Mostanában egyre-másra születnek a kormány kvótanépszavazásos kampányának hangvételét elítélő katolikus írások, a röszkei plébános vagy Pálfai Zoltán mellett a jezsuiták is az árnyaltabb megközelítés igényét sürgetik. Kiss Ulrich: Úgy vélem, a kormány megközelítése meglehetősen rövid távú. Mi lesz, ha a menekültek letelepednek az egyes országokban, és szabadon utazhatnak majd az EU-n belül? Akkor majd nem lehet nekik megtiltani, hogy akár Magyarországra költözhessenek. Ennek így semmi értelme. Európa sokáig nem volt tisztában azzal, milyen világ dúl a fejlett Nyugaton kívül. Eljárkáltak nyaralni a hotelekbe, de azt nem látták, hogy adott esetben a hoteleken túl pár kilométerre már nyomorban éltek az emberek. Ezek az emberek jelennek meg most Európában. Az nem lehetséges, hogy a Föld egyharmada dúskáljon a javakban, míg a többi kétharmad nyomorog.
A 10 interjúból 9 belga székhelyű volt, kivéve a L'Oréalt, ami számomra mindig is az igazi marketing megtestesítője volt. Történetesen fel is vettek és több évig foglalkoztam ott marketinggel, de a pozícióm egyre szélesedett és kanyarodott a menedzsment irányába. Ezzel párhuzamosan '68 májusában, a párizsi diáklázadások idejében részt vettem egy zarándoklaton, ahol negyvenezer fiatallal gyalogoltunk el a chartes-i katedrálishoz. Amikor megérkeztünk, a templom főhajójában asztalok voltak felállítva amelyek egy hatalmas keresztet formáltak. Az egész templom egy nagy eucharisztikus asztal volt, ahol több száz pap koncelebrált és én abban a pillanatban tudtam, hogy nekem is ott a helyem. Hazafelé Leuvenbe elkezdtem gondolkozni: "Most tanultál öt évet. Ha pap akarsz lenni tanulnod kell még legalább ennyit". Ebből az lett, hogy a hívást amit a Jóistentől kaptam, húsz évig jegeltem. Mindig kitaláltam valami új kifogást, hogy most miért nem, majd legközelebb. Amikor eljutottam odáig, hogy belépjek a jezsuita rendbe, Isten annak a húsz évnek is értelmet adott amelyet "halogatással" töltöttem, ez a Management by Jesus.